Ettől már nem kell félni: a legmegbotránkoztatóbb képek a budapesti Pride-ok történetéből (GALÉRIA)

Szemléltetjük, mitől óvja meg a kormányoldal a gyermekeket.

„Gyermekvédelem igen, Pride nem” – jelentette ki Menczer Tamás.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója egyik legutóbbi videójában arról beszélt, hogy a kormányt nem érdekli, hogy egy felnőtt ember kit és hogyan szeret, ha betartják a törvényeket.
Megjegyezte, hogy őt sem érdekli, ugyanakkor más a helyzet a gyerekek védelmével, „és mindenki tudhatja, minden ellenkező hazugsággal szemben, aki látott már néhány képkockát vagy képsort az elmúlt évek Pride-jairól, hogy
ami ott van, az rossz a gyerekeknek”
– húzta alá a politikus, hozzátéve, hogy ettől meg kell őket védeni.
„A Pride-ot nem szabad engedélyezni, a Pride-ot be kell tiltani, ez az én személyes álláspontom, és a közösségem álláspontja is” – szögezte le.
Menczer Tamás felidézte, hogy egyszer beszélgetett egy idős, bölcs emberrel, akinek ugyancsak fontosak voltak a gyerekek. „Azt mondta, hogy felvonulnak az Andrássy úton? Adnék nekik egy kék jelzésű turistautat a Mecsekben, ott vonuljanak fel”.
De a kormánypárti politikus szerint ez sem jó, mert akkor a turistákat és a gyerekeiket vegzálnák ezzel.
Tehát a Pride-ot be kell tiltani!”
– zárta gondolatait.
Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI
***
Ezt is ajánljuk a témában
Szemléltetjük, mitől óvja meg a kormányoldal a gyermekeket.